Talán a legfelkapottabb téma lett manapság Magyar Péter semmiből történő felbukkanása, amivel először nagyon, most már inkább csillapodva borzolja a kedélyeket. Úgy látszik, hogy az ő tekintetében is működik a mondás: minden csoda három napig tart. Persze az ő több mint három napja van reflektorfényben. Árgus szemek figyelik hivatalból és csak úgy hobbiból is, hogy mikor mit mond és csinál. Aztán a figyelők politikai meggyőződésük szerint próbálják meg széttrollkodni Magyar médiaszerepléseit.

És most én is felsorakozok abba a sorba, aki kényszert érez az ezzel kapcsolatos véleményét megossza. Azt hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor Magyar Péter a volt felesége tisztségeiről való lemondása után megszólalt, az elkesedettség működött benne. Nem tudom, hogy ki mennyire naiv, de azt azért kevesen hiszik, hogy ha valaki egy politikai erő jóvoltából kerül helyzetbe, akkor utána mindent a legjobb meggyőződése szerint tehet. Akár miniszterként, akár köztársasági elnökként, de akár bármilyen közhivatalt is tölt be. Papíron szépen mutat a poltikai függetlenség, a befolyástól való mentesség és még sorolhatnám a különböző jogszabályokban található rendelkezéseket, ami azt hivatott elhitetni a laikus jogszabályt olvasókkal, hogy mennyire függetlenek a pártpolitikától a közhivatalt betöltők. És miután ez így van leírva, roppant macerás bebizonyítani ennek az ellenkezőjét.

Arról, hogy ez a bizonyos befolyástól mentesség a valóságban hogyan is működik, közvetlen élményeket sikerült tapasztalnom, épp ezért meg is értem Magyart. A befolyástól mentességgel kapcsolatban a valóság az, hogy a politika egy bizonyos - magas - szintjén elhelyezkedő elit számára minden közhivatalt betöltő egy eszköz. Egy eszköz arra, hogy az ő és az ő érdekkörébe tartozó személyek számára olyan közeget biztosítsanak, amelyben lubickolhatnak, gyarapodhatnak, és megfelelő módon "falazzanak" azokhoz a kisded játékokhoz, amiket a saját érdekeik érvényesítése céljából játszanak. Ez történhetett ebben az ominózus kegyelmi ügyben is.

Volt egy ember, aki elkövetett valamilyen bűncselekményt és akit már nem lehetett "kimosni" a büntetőeljárásban. Lecsukták. De ettől ő még jó "elvtárs", így meg kellett találni azt jogi lehetőséget, amely teljesen jogszerűen "kimosdatja" őt. Ez nem más volt, mint a kegyelem jogintézménye. A kegyelemhez pedig két közhivatalnok kell. Az egyik aki aláírja - ő a köztársasági elnök -, a másik aki ellenjegyzi - ő az igazságügyi miniszter. Ez a két személy adott volt és őket - csodák-csodájára - a parlamenti többség birtokában a jobboldali kormány választotta meg, illetve nevezte ki. Tehát megvan a megoldás: őket kell rávenni, hogy megadják a kegyelmet. Ezután a folyamat két irányból indul. A fogvatartott felől benyújtják a kegyelmi kérelmet, a döntésben résztvevőknek meg felhívják a figyelmét, hogy hogyan kellene eljárni úgy ebben a kegyelmi ügyben, hogy az mindenki közmegelégedéséhez vezessen.

Véleményem szerint itt sem történt más. A köztársasági elnök asszony és az igazságügyi miniszter asszony megkapta az eligazítást, hogy mit kell tenniük. És ők tették is a dolgukat még akkor is, ha esetleg a személyes meggyőződésük nem a kegyelem megadását diktálta. De aki(k) a szívességet kérte(k), azokról tudhatták, hogy ahogyan pozícióba jutatta/juttatták, úgy el is tudják onnan mozdítani őket. Tehát jót teszünk és jótett helyébe jót várhatunk - ahogy a mesékben is történik - gondolták. De most másképp alakultak a dolgok.

Kivételesen homok került a gépezetbe és kitudódott, hogy személy szerint ki kapott kegyelmet. Ebből aztán a politikai ellenlábasoknak sikerült egy óriási cirkuszt kreálni.A következmény: valakinek el kelle vinnie a balhét, de nyilván nem annak, vagy azoknak, akik a döntés meghozatal körül bábáskodtak. A következményeket viseljék azok, akiknek a nevéhez kötődik az egész cécó.

Szkeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy a két hölgy saját indíttatásából jutott arra a gondolatra, hogy lemondjanak a betöltött tisztségeikről. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy erre kaptak - ha nem is utasítást - tanácsot, hogy ezt kell tenniük. talán még az is elhangozhatott ebben a jótanácsban, hogy egy kicsit ki kell várniuk, háttérbe vonulniuk, aztán visszahozzák őket újra megfelelő pozíciókba.

És Magyar Péternek valószínűleg itt szakadt el a cérnája: akik miatt az egész helyzet kialakult, azok gyáván háttérbe húzódva sütögetik tovább a pecsenyéjüket, a jó "katonákat" - pedig kinyírják. Azt hiszem ezt még akkor sem lehet jó szívvel végig nézni, ha mindkét személy közömbös valaki számára, plána akkor fordul fel az ember gyomra, ha az érintett ráadásul valamilyen okból még közel is áll hozzá. És Magyar Péter kiakadt. És beszélni kezdett. Hogy igaz-e, amit mond? Nem tudom. És valószínáleg nem is fogjuk soha megtudni, mert a polikai elitnek nem érdeke, hogy ilyen információk kikerüljenek a pórnép közé.

Nyilván joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért épp most veri a tamtamot Magyar és akkor, amikor azok a  bizonyos bűncselekmények elkövetésre kerültek, amikről mesél, akkor miért nem volt ilyen aktív. A magyarázat roppant egyszerű, és ha valaki őszintén magába tekint, akkor arra is rájön, hogy ő is ugyanígy viselkedett volna. Azért nem verte a tamtamot, mert akkor nem fűződött hozzá érdeke. Most - meggyőződésem - az első nyilatkozataival a volt feleségét, a gyermekei anyját szerette volna védeni. Még akkor is, ha egy rossz házasságot éltek meg együtt. A további monológjai azonban már egyfajta előre menekülés szagúak. Ő pontosan tudja, hogy mire képesek a politikai szereplők a hatalmuk és jólétük megőrzése miatt. Semmibe nem telne hipp-hopp félreállítani őt, amiért eljárt a szája. Ha indulatból akkor azért, ha meg nem, akkor azért. De megszegte a hallgatás törvényét. És bármilyen hihetetlen is: Magyar Péter valószínűleg célponttá vált. Egy fekéllyé, akit valahogyan majd megpróbálnak majdfélre rakni.

És még csak két gondolat a témához. Semmi más nem történt, csak az amit talán mindenki tudott a magyarországi közállapotokról, csak nem merte magának sem bevallani. No azt most kimondta Magyar Péter. A másik gondolat pedig csak annyi, hogy ezt az egész jelenséget nem szabad politikai beállítottsághoz kötni. Ugyanúgy megtörténik mind jobb, min baloldalon - attól függően ki van a hatalom csúcsán. Most a joboldal van és náluk borult ki a bili.